Tájékoztató a tevékenységhez használt gépjárművek fogyasztási normáiról:
A közúti gépjárművek, az egyes mezőgazdasági, erdészeti és halászati erőgépek üzemanyag- és kenőanyag fogyasztásának igazolás nélkül elszámolható mértékét a 60/1992. (IV.1.) Korm. rendelet tartalmazza.
A költségként elszámolható üzemanyag mennyisége magánszemélyek esetében nem haladhatja meg az említett Kormányrendeletben meghatározott fogyasztási normákat.
A 60/1992. (IV.1.) Korm. rendelet 1., illetőleg 1/A. számú mellékletei tartalmazzák az egyes járművekre (erőgépekre) vonatkozó alapnormát, mely a különleges üzemmód miatt korrekciós tételekkel módosítható. (A nagy terjedelem miatt a mellékleteket közzétenni nem áll módunkban, azok például a Hatályos Jogszabályok Gyűjteményében, illetve Complex CD jogtárban megtalálhatók.)
A Kormányrendelet 1. valamint 1/A. számú mellékletében nem szereplő típusú, valamint meg nem határozható alapnormájú, illetőleg a rendeletben meghatározottaktól eltérő fajtájú üzemanyaggal üzemelő gépjárművek esetében az alapnorma értékét a gyártó adatai vagy az üzemanyag-fogyasztás mérése alapján szakértő állapíthatja meg.
Az üzemanyag fogyasztási norma megállapítására alkalmas szakértők köre az Adó és Ellenőrzési Értesítő 1997. évi 6. számában a következők szerint jelent meg.
Az üzemanyag fogyasztási alapnorma meghatározására - alapvetően a rendelkezésre álló dokumentációk felhasználásával - alkalmas "tárca szakértők" jegyzékét a 21/1993. (VIII. 7.) KHVM rendelet alapján a Közlekedési Főfelügyelet tartja nyilván. E nyilvántartás a Közlekedési Főfelügyeletnél megtekinthető.
Üzemanyag fogyasztási norma meghatározására - dokumentációk, illetőleg fogyasztásmérés alapján - alkalmas szervezetek:
- Közlekedési Főfelügyelet
- valamennyi megyei közlekedési felügyelet
- Közlekedéstudományi Intézet
- AUTÓKUT
- gépjármű fenntartó szervezet (amennyiben a vállalási szabályzatában üzemanyag fogyasztási norma megállapítás szerepel)
- közúti járműgépészeti oktatással foglalkozó közép- és felsőfokú oktatási intézmények
- közúti járműgyártók.
Az alapnorma helyett – a magánszemély választása szerint alkalmazható az úgynevezett alapnorma átalány.
Ez a következő:
A benzinüzemű gépkocsi alapnorma-átalány mértéke a beépített motor hengerűrtartalma szerint:
1000 cm3-ig 8,0 liter/100 kilométer
1001-1500 cm3-ig 9,0 liter/100 kilométer
1501-2000 cm3-ig 10,0 liter/100 kilométer
2001-3000 cm3-ig 12,0 liter/100 kilométer
3001 cm3 felett 14,0 liter/100 kilométer
A gázolajüzemű gépkocsi alapnorma-átalány mértéke a beépített motor hengerűrtartalma szerint:
1500 cm3-ig 6,0 liter/100 kilométer
1501-2000 cm3-ig 7,0 liter/100 kilométer
2001-3000 cm3-ig 8,0 liter/100 kilométer
3001 cm3 felett 10,0 liter/100 kilométer
Az autógázzal üzemelő tiszta gázüzemű, valamint kettős üzemű gépkocsi alapnorma-átalány mértékét - a (2) bekezdés alapján liter/100 kilométerben meghatározott alapnorma érték - továbbá
- cseppfolyós propán-bután gázüzem (LPG) esetén 1,2 (liter/liter) értékű,
- földgáz (CNG, LNG) üzem esetén 0,8 (Nm3/liter) értékű módosító tényező szorzataként kell megállapítani.
Útnyilvántartás kiszámításának módja