Enter Könyvelő Iroda
Enter Könyvelő Iroda

Eldurvult az adóterhelés

2008.01.30.

A multik sorra vizsgálják felül magyar érdekeltségeik fenntartásának gazdaságosságát.

Bár nem Magyarország rendelkezik a legbarátságtalanabb adórendszerrel, mégis egyre több vállalkozás dönt úgy, hogy felszedi sátorfáját és vagy egyenesen a Távol-Keletre vagy csak egy országgal odébb költözik. Magyarország adórendszerét összességében egyébként közepesen vonzónak tartják a vállalatok, arányosan 47 százalékban elégedettek az adómértékekkel, az adók számával és egyéb szabályozással - derül ki a KPMG egy napokban megjelent felméréséből.

Ábrahám László, a debreceni National Instruments Hungary Kft. ügyvezető igazgatója lapunk kérdésére elmondta: amikor az amerikai anyacégük létrehozta a magyarországi leányvállalatát (2001-ben), eleve úgy építtette fel a gyártóbázist, hogy az bővíthető legyen. Tavaly azonban az anyacég úgy döntött, hogy nem fejleszti tovább debreceni érdekeltségét, helyette inkább Ázsiában alapít egy másik leányvállalatot. Csak azért nem zárják be az itteni gyárat és viszik el a teljes kapacitást, mert túlságosan bonyolult lenne a magas hozzáadott értékű termelést Keletre vinni. "Az a szerencsénk, hogy több mint ezerféle terméket gyártunk, egyébként csomagolna a gyár" - mondta Ábrahám László.

A költözést az adótanácsadók tapasztalatai szerint mind többen fontolgatják. A kedvezőtlen irányba ható módosítások egy része az uniós tagság miatt következett be, mint például a beruházási kedvezmények felszámolása vagy az iparűzési adót érintő kedvezmények idei megszüntetése.

A változások másik része az extra adókból jött össze, praktikusan a különadóból, amiből tavaly mintegy 180 milliárd forint folyt be. Ábrahám szerint a hab a tortán az volt, hogy az ígéretekkel ellentétben mégsem szűnt meg az iparűzési adó, ráadásul a következő néhány évben nem is fog. (A National Instruments Hungary Kft. tényleges adóterhelése egyébként összesen 29 százalékra rúgott. A 16 százalékos társasági adó és a négyszázalékos különadó mellett esetükben a társasági adóhoz arányosítva kilencszázalékos iparűzési adót kellett fizetniük. Ez a mérték már eléri a németországi terhelést, ami nem versenyképes - összegezte Ábrahám László egy a kereskedelmi kamara és az APEH által szervezett konferencián - az esemény tudósításakor ezt a nyilatkozatot akkor tévesen a Michelin Hungária Kft.-nek tulajdonítottuk). Ezen az eseményen egyébként a pénzügyminiszter sem tudta megnyugtatni a cégeket, mert szerinte a közeljövőben legfeljebb minimálisan nyúlhatnak hozzá az iparűzési adóhoz.

Arról pedig egyáltalán nem esett még szó, hogy mikor szüntetné meg az átmenetinek szánt különadót a kormány. A három céges adóból származó bevétel összesen több mint ezermilliárd forintot tett ki tavaly.

Magyarországon összesen 24-féle adót, járulékot, hozzájárulást kell fizetni. Norvégia megengedheti magának azt a luxust, hogy mindössze háromféle adót vessen ki, de nyilván nem ez a példa - mondta László Csaba, a KPMG adópartnere. A mi 24 adónemünkkel szemben Csehország 14, Olaszországban 15, Ausztria húsz adófajtát alkalmaz. Románia ezzel szemben 89-et, Lengyelország 43-at és még Szlovákia is harmincat.

Forrás: Napi Gazdaság

Hirdessen a Magyar Tudakozó oldalain >>

Most ingyen regisztrálhatja cégét Magyarország Cégkeresőjében >>