Enter Könyvelő Iroda
Enter Könyvelő Iroda

A könyvelők Alkotmánybíróság elé viszik az áfatörvényt

2008.01.30.

Alkotmánybírósághoz (AB) fordul a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE), mert álláspontja szerint a január elsejétől hatályos áfatörvény több rendelkezése is ellentétes az alkotmánnyal - írta a hétfői Magyar Nemzet. A lapnak Ruszin Zsolt, a szervezet budapesti elnöke elmondta: a beadványt már elkészítették, de a végső döntést az egyesület csütörtöki ülésén hozzák majd meg.

Mivel a Pénzügyminisztérium (PM) nem reagált a szakma felvetéseire, a jogbizonytalanságot előidéző jogszabályról az alkotmányvédő testület mondhatja ki a végső szót - tette hozzá írásában a napilap.

A cikk szerint a könyvelők egyesülete többször is a PM-et, hogy vizsgálja fölül az általános forgalmi adóról szóló, 2007-ben megszavazott és 2008. január 1-jétől hatályos törvényt. "A tárca azonban rendszerint válasz nélkül hagyta a szakmai szervezet észrevételeit". Az egyesület ezért úgy döntött, pontokba szedi az új áfatörvény mindazon szabályait, amelyek felfogásuk szerint jogbizonytalanságot okoznak. A tizenegy témakört taglaló dokumentumot két héttel ezelőtt juttatták el a PM-hez, ám a tárca ismét nem reagált a szervezet felvetéseire - olvasható a Magyar Nemzet cikkében.

Forrás: MTI

Hirdessen a Magyar Tudakozó oldalain >>

Most ingyen regisztrálhatja cégét, Magyarország Cégkeresőjében >>