Enter Könyvelő Iroda
Enter Könyvelő Iroda

Szakképzési hozzájárulás: közeleg a bevallás ideje

2008.02.06.

A munkáltatóknak február 15-ig kell beszámolniuk arról, hogy az elmúlt évben milyen képzésben részesítették dolgozóikat a szakképzési hozzájárulás terhére. Ahhoz azonban, hogy valóban el tudják számolni minden közvetlen és közvetett költségüket, együttműködési megállapodást kell kötniük az oktató intézménnyel.

A szakképzési hozzájárulás forrása a cég által kifizetett bruttó éves munkabértömeg 1,5 százaléka. Tavaly áprilistól ennek minimálisan 30 százalékát kötelező befizetni a Munkaerőpiaci Alapba. A változások eredményeképpen a saját munkavállalók továbbképzésére fordítható összeg mikro- és kisvállalkozások esetében a fenti 1,5 százalék legfeljebb 60 százaléka, egyéb hozzájárulásra kötelezettnek pedig (közép- és nagyvállalatok) legfeljebb 33 százaléka. A fennmaradó részt szakképző intézmények (főiskola, középiskola, stb.) támogatására használhatják fel a munkáltatók - ismertette a Nexon által rendezett akadémián Lászlóné Szép Györgyi igazságügyi adó- és könyvszakértő.

Több költséget számolhatunk el

A jogszabály szerint a továbbképzésnek minimálisan 20 órásnak (3 nap) kell lennie. Az elszámolható költségek tavaly a 2006-os évhez képest emelkedtek, ennek mértéke képzésben résztvevőnként és képzési óránként maximum a minimálbér 12 százaléka, jelenleg bruttó 7.860 forint/óra/fő. A szakképzési hozzájárulás csak FAT akkreditált intézményektől vehető igénybe.

A szakember tájékoztatása szerint a munkáltatónak a tárgyévet követő február 15-ig kell adatot szolgáltatnia arról, hogy mit számolt el az adott év szakképzési hozzájárulásának terhére. A gyakorlati képzést nem folytató hozzájárulásra kötelezettek esetén az éves bevallást a tárgyévet követő második hónap 15-ig kell benyújtani az APEH illetékes regionális igazgatóságához, valamint a székhely szerint illetékes regionális munkaügyi központhoz. A gyakorlati képzést folytató hozzájárulásra kötelezettek esetén szintén a második hónap 15-e a határidő, de a bevallást a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet részére kell megküldeni, valamint a székhely szerint illetékes regionális munkaügyi központhoz.

Együttműködési megállapodás az elszámolás feltétele

A hozzájárulás terhére a munkáltató száz százalékban el tudja számolni a szakképzés közvetlen és közvetett költségeit, illetve a saját munkavállaló képzésének elszámolható költségeit, az APEH felé pedig akkor van fizetési kötelezettsége, ha a szakképzési hozzájárulást nem használta fel teljes mértékben. Emellett elszámolható a tanulónak fizetett juttatás utáni járulék, a felelősségbiztosítás, orvosi ellátás, a szintvizsga szervezésének költsége, a munkaviszonyban álló oktató díjazása, illetve az adminisztrációs költség. Elszámolni azonban csak akkor lehet bármit is, ha írásos szerződés - együttműködési megállapodás, tanulói/hallgatói szerződés - van a birtokunkban, hívta fel a figyelmet Lászlóné Szép Györgyi. Tanulmányi szerződést a dolgozóval csak akkor lehet kötni, ha a képzésre nem a foglalkoztató kötelezi. A munkáltatói kötelezés ugyanakkor munkavégzésnek minősül, vagyis a költségek megtérítése is a munkáltató feladata.

Az elszámolás tekintetében fontos továbbá, hogy a felnőttképző intézmény a képzés teljes időtartama alatt akkreditált legyen, máskülönben a kieső időszakot nem lehet elszámolni. Amennyiben külső képző intézménnyel szerződünk, akkor kötelező felnőttképzési szerződést kötni, amelynek tartalma szabályozott. Fontos, hogy a szolgáltatói szerződés mellett mindenképpen kössünk felnőttképzési szerződést is, mert az előbbi nem váltja ki a másodikat - hangsúlyozta a szakember.

Fejlesztési támogatás maximum 336 ezer forintig

Lászlóné Szép Györgyi szólt a fejlesztési támogatásokról is, amellyel a munkáltatók a szakképzési hozzájárulási kötelezettségeiknek szintén eleget tehetnek. A szakképző iskola tanulónként, illetve a felsőoktatási intézmény az általa szervezett gyakorlati képzésben résztvevő hallgatónként legfeljebb a költségvetési törvényben meghatározott iskolai szakképzés fajlagos összege háromszorosával azonos mértékű fejlesztési támogatást fogadhat, ennek a maximuma 336 ezer forint tanulóként. Amennyiben a munkáltató 2007. március 31-ig megkötötte a fejlesztési támogatási megállapodást, és ezen időpontig át is utalta a támogatás összegét a szakképző iskola vagy a felsőoktatási intézmény részére, akkor az I. negyedéves bérköltsége után képződő szakképzési hozzájárulásának 75, illetve 37,5 százalékát számolhatja el fejlesztési támogatás címén, illetve ezen összeggel csökkentheti hozzájárulási kötelezettségét. Ha 2007. március 31-ig nem kötött szerződést, vagy nem utalta át a támogatás összegét, akkor az adott időszak tekintetében a szakképzési hozzájárulásnak már csak 70, illetve 35 százalékát számolhatja el ezen a jogcímen.

Szilágyi Katalin

Forrás: HR Portal

Tipp!

Hirdessen a Magyar Tudakozó oldalain >>

Hatékony üzleti honlapokat készítünk megfizethető áron >>

Most ingyen regisztrálhatja cégét Magyarország Cégkeresőjében >>