Enter Könyvelő Iroda
Enter Könyvelő Iroda

Együttműködő hatóságok a feketegazdaság ellen

2008.02.14.

Közös cselekvési programot dolgozott ki, majd érvényesített vezetői aláírásával nyolc olyan szervezet, amelyek mindegyike érintett és érdekelt a tisztességes piaci szereplők védelmében és a közterhek befizetését elkerülő, jogtalan piaci előnyökhöz jutók kiszűrésében, leleplezésében.

Elsősorban a feketegazdaság visszaszorítását célozza az a múlt hét pénteken ratifikált együttműködési megállapodás, amelyet a Miniszterelnöki Hivatal konferenciatermében írt alá az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Élelmiszerláncot Ellenőrző Hatóságai, a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség, az Országos Rendőr- Főkapitányság valamint a Vám- és Pénzügyőrség illetékes vezetője.

Az együttműködés elmélyítésére többek között a 2007. évi sikerei inspirálták az érintett hatóságokat, hiszen az elmúlt évben jelentős eredmények születtek a vagyon felderítési feladatok összehangolásában, a távol-keleti áruk illegális kereskedelmének visszaszorításában, az illegális migráció és az ahhoz kapcsolódó más jogellenes cselekmények teljes körű ellenőrzésének kialakításában. Hatékonyan léptek fel a feketefoglalkoztatás feltárásában, a veszélyes termékek és szolgáltatások kiszűrésében, a nyugta-és számlaadásra vonatkozó szabálytalanságok észlelésében, a veszélyes termékek vámeljárás megtagadásának kezdeményezésében, és az adózási fegyelem javításában. Az együttműködés hatékonyságát támasztották alá a "Csillagszóró hadműveletben" elért eredmények is.

Az együttműködő szervezetek egy Koordinációs Munkabizottság létrehozásában is megállapodtak, amely az ellenőrzési programok időpontjainak, helyszíneinek, kiemelt területeinek és vizsgálati szempontjainak eldöntéséért, kidolgozásáért felel majd. A Koordinációs Munkabizottság a felek megegyezése szerint negyedévente, illetve a kiemelt ellenőrzések lebonyolítását megelőzően egy héttel ülésezik majd. Az ellenőrzéseket - az eddigi gyakorlathoz hasonlóan - a "kereskedelmi csúcsokhoz" igazítanák, ami szükségessé teszi a jövőben a hétvégi, illetve az ünnepnapokra eső "razziákat" is. A hatóságok várhatóan a Húsvéthoz kötődő tavaszi (február 21 - március 31), az idegenforgalmi főszezonhoz kötődő nyári (június 30 - augusztus 25), illetve az év végi ünnepekhez köthető téli időszakra tervezik majd a megnövelt létszámmal és kiemelt figyelemmel végrehajtandó ellenőrzéseket.

Kondorosi Ferenc kormánybiztos az egyezmény aláírását követően elmondta, hogy idén elsősorban az utazásszervezők szigorúbb ellenőrzése várható, de fokozott figyelmet fordítanak az olyan több hatósági előírást, törvényt is megszegő és a lakosság egészségét is közvetlenül veszélyeztető vállalkozások felderítésére, felszámolására is, mint például az illegális vágóhidak, élelmiszer feldolgozó üzemek.

Gedeon András

Forrás: HR Portál

Tipp!

Hirdessen a Magyar Tudakozó oldalain >>

Hatékony üzleti honlapokat készítünk megfizethető áron >>

Most ingyen regisztrálhatja cégét Magyarország Cégkeresőjében >>

Linkweb - Készítse el cégbemutatóját portálunkon >>