Enter Könyvelő Iroda
Enter Könyvelő Iroda

Újabb 300 felügyelőt vetnek be a feketemunka ellen

2008.03.03.

Újabb háromszáz munkaügyi felügyelő bekapcsolásával próbálja felszámolni a feketemunkát az állam. A létszámbővítést követően egyre gyakrabban számíthatnak a cégek komplex ellenőrzésekre, két-három hónapot igénylő teljes körű "átvilágításra" - mondtaa Világgazdaságnak Lamperth Mónika munkaügyi miniszter.

A vizsgálatok többsége idén is a legfertőzöttebb területeken várható (építőipar, kereskedelem, vendéglátás, személy- és vagyonvédelem), úgy a tavaszi, húsvéti zsongáskor (Kikelet hadművelet), mint a nyári csúcsforgalomban. "A hatósági ellenőrzések eredményeképpen egyértelműen látjuk a kapcsolatot a munkaügyi és munkavédelmi szabálytalanságot elkövetők között, hiszen jellemzően azok a foglalkoztatók, akik nem hajlandók a dolgozóik után a járulékokat megfizetni, a munkavédelemre sem költenek" - emelte ki Lamperth Mónika. Elvégre a feketegazdaságban foglalkoztatottak munkabaleseteit nem jelentik, erről csak becslések állnak rendelkezésre, több forrás szerint azonban az eltitkolás mértéke mintegy 20-25 százalékra is rúghat; így kiemelt célkitűzéssé vált, hogy növelni kell a foglalkoztatás biztonságát.

A munkaügyi bírságok plafonja (20 millió forint) ugyan nem emelkedik, de a súlyos jogsértéseket elkövetők, például feketefoglalkoztatók továbbra is kiszorulnak majd a közbeszerzési eljárásokból (ez tavaly közel 21 ezer vállalkozást érintett), és elesnek az állami támogatásoktól is. A renitens cégek neve pedig egy olyan feketelistára kerül, amely az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség honlapján nyilvánosan elérhető - számol be a Világgazdaság.

Forrás: HR Portal

Fórum - Hozzászólás a fórumban >>

Tipp!

Hirdessen a Magyar Tudakozó oldalain >>

Hatékony üzleti honlapokat készítünk megfizethető áron >>

Most ingyen regisztrálhatja cégét Magyarország Cégkeresőjében >>

Linkweb - Készítse el cégbemutatóját portálunkon >>