Enter Könyvelő Iroda
Enter Könyvelő Iroda

Alapítani könnyű, megszabadulni annál nehezebb a cégtől

2008.03.04.

Tavaly július óta kevesebb pénzből és gyorsabban alapíthatunk kft.-t és zárt részvénytársaságot. Céget törölni nemcsak hosszabb ideig tart, de jóval bonyolultabb is. Ha vállalkozásunknak adósságai vannak, még az APEH-hal is meggyűlhet a bajunk.

Kft.-t már 500 ezer forintos törzstőkével, zártkörűen működő részvénytársaságot pedig akár 5 millió forinttal is lehet alapítani. A cégbejegyzéshez nem kötelező a bankszámlanyitás, elég az ügyvezetőnek nyilatkoznia arról, hogy befizették a pénzbeli betéteket. A nyilatkozatot ügyvédnek kell ellenjegyeznie vagy közjegyzőnek hitelesítenie, ezt követően már csak a cégbíróságra kell benyújtani az okiratokat a társaság bejegyzéséhez.  Az ilyen papíralapú cégalapításra, amely a gyakorlatban két napig tart, már csak 2008. június 30-áig van  lehetőség. Július 1-jétől kötelezővé s kizárólagossá válik az elektronikus cégeljárás, amelynek során egyetlen óra alatt is bejegyezhetik a céget. Alkalmazásához nem lesz feltétlenül szükség előzetes cégnévfoglalásra, mint ahogy ma ezt elvárják: csak az elektronikus utat és a törvényi szerződésmintát követelik majd meg, és az utóbbiakat – a bt.-k, kft.-k mellett – a zrt.-k is használhatják majd.Ezeket a változásokat a  múlt év júniusában fogadta el a parlament, többségük 2007. szeptember 1-jén hatályba lépett. A könnyítések hatására a cégalapítások  hosszú évek óta jellemző emelkedő tendenciája a múlt év második felében tovább gyorsult, s miközben 2006-ban 40 százalékkal több céget jegyeztek be, mint ahányat töröltek a cégjegyzékből, tavaly ez az arány már elérte a 60 százalékot – derül ki az Opten Kft. felméréséből. Az sem véletlen, hogy a 34 ezer újonnan bejegyzett cég háromnegyede korlátolt felelősségű társaság lett, és 60 százalékuk élt az új lehetőséggel, azaz 500 ezer forintos törzstőkével jött létre.

A gyorsabb és egyszerűbb cégalapítási feltételek kevésbé életképes vállalkozások létrejöttét is elősítették. A Coface Hungary elemzése szerint a múlt évben közel minden huszonhetedik magyar cég válságba került, miközben folyamatosan nőtt a bejegyzett társaságok száma. Ráadásul az alapítási hullám hátterében gyakran nem a beruházások és a ténylegesen új vállalkozások létrehozása állt, hanem bizonyos manipuláció:  a megszűnő cég helyébe két másik lépett, s az egyik vitte tovább a vállalkozást, a másikba viszont beömlesztették a tartozásokat. A Cégbíróságon bejegyzett társaságok egy része a valóságban évek óta nem működik, nem készít mérleget, bevallást.

Vagyonkimentés végelszámoláskor

A „céghalálozások” oka a Coface szerint az, hogy a vállalkozások 95 százaléka fizetésképtelenné válik vagy szándékosan nem fizet. Legfeljebb öt százalékuk fejezi be ténylegesen a tevékenységét. A cégüket megszüntetni akarók többsége (61,5 százalék) még mindig szívesebben választja a végelszámolást, mint a felszámolást (3 százalék) vagy a csődeljárást (évente 20 cég)

Ennek több oka is lehet: a végelszámolás egyszerűbb, mert a cég saját könyvelőjét vagy ügyvezetőjét is megbízhatja az eljárás lebonyolításával, nincs szükség külső szakértő bevonására. Előszeretettel választják ezt az eljárást azért is, mert  ha a cégnek adósságai vannak, a tulajdonosnak lehetősége van  a cégvagyon kimentésére – mondta a hvg.hu-nak Ábrahám Katalin, a Coface Hungary kintlevőség-üzletágának vezetője. Habár a végelszámolás megindításakor a tulajdonosnak értesítenie kell a hitelezőket, gyakori szerinte, hogy a hitelező figyelmét elkerüli az információ vagy csak akkor jut a tudomására, amikorra a vagyon eltűnt, s az eljárás átfordul felszámolásba. A Coface szerint ez az esetek 90 százalékára jellemző.

Felszámolás esetén a bíróság jelöli ki a független felszámolóbiztost, s  az eljárás megindításáról szóló bírósági határozatot közzéteszik a cégközlönyben. Ez a közzététel egyben a társaság hitelezőinek értesítését is jelenti. Innentől a hitelezőknek negyven napjuk van arra, hogy igényüket bejelentsék a felszámolónak. Az eljárás során a felszámoló értékesíti a cég vagyonát, behajtja követeléseit, s a rendelkezésre álló pénzeszközökből – ha marad ilyen – kifizeti a cég köztartozásait és egyéb hitelezőket, majd egy zárómérleg készítésével lezárja az eljárást. A felszámolási eljárásokból várható megtérülések nem érik el az ilyen követelések fél százalékát, s az eljárások akár két évig is elhúzódhatnak.

Egyezségre is van mód a felszámolási eljárás során – hívja fel a figyelmet Marosi Andrea, az Adózóna szakértője. Az adós és a hitelezők között a felszámolási eljárásban a hitelezői igények bejelentésére rendelkezésre álló negyven nap eltelte és a felszámolási zárómérleg benyújtása közötti időszakban bármikor van erre mód. Az egyezséget az adós cég (tehát nem a felszámoló) kezdeményezheti  a bíróságnál, nevében a cég legfelsőbb szerve által meghatalmazott személy jár el.

A megállapodás feltétele, hogy az adós cég egyezségi javaslatot tegyen, kiegészítve azt a fizetőképesség helyreállításáról szóló programmal. Az egyezség fontos eleme, hogy valamennyi hitelezői csoportban meg kell állapodni a tartozások rendezésének módjáról – ez lehet például átütemezés vagy elengedés. A felszámoló az egyezségkötés napjával felszámolási zárómérleget, bevétel-költség kimutatást és záró adóbevallást készít.

Céget megszüntetni tehát, akárhogy vesszük, évekbe telhet, míg az alapítás napok, hamarosan pedig órák kérdése lehet. A szakértők egyrészt  üdvözlendőnek tartják, hogy ma már nem tűnhet el egy cég egyik napról a másikra, mivel nem törölnek egyetlen társaságot sem következmények nélkül.

 

Aggályosnak vélik azonban, hogy  a közreműködő hatóságok szigorúbban ellenőrzik a felszámolás, illetve a végelszámolás alatt álló társaságokat. Az adóhivatal például a köztehertartozások mellett részletes adóvizsgálatot is elrendelhet. Pedig felszámoláskor nincs értelme adóhiány-megállapítással és befizetési kötelezettséggel terhelni az egyébként sem fizetőképes társaságot. A  felszámolásoknál a másik problémát az jelenti, hogy a bíróság hosszú hónapok alatt hozza meg döntését, és a postázás akár újabb két hónapig is tarthat. Miközben tehát a cégalapítás a cégbíróságon rövidített ügyintézéssel történik, a fővárosi illetve megyei bíróságok felszámolási csoportjai a szokásos bírósági ügyintézéssel működnek.

Az eljárások elhúzódása különösen igaz a csődbűntettek kezelésére. Gond a bevallások elküldése, és az elvárások pontatlan megfogalmazása. A hitelező védelmét szolgáló jogszabályokat, mint például a mögöttes felelősséget  vagy a szerződések megtámadását, csak nehézkesen  és körülményesen lehet érvényre juttatni.

A fizetésképtelen cégek száma Magyarországon az idén várhatóan tovább emelkedik. Ez a folyamat valószínűleg addig  tart, amíg  a cégek lakossághoz viszonyított aránya nem éri el a fejlett országok átlagát. A Coface   szerint ez nálunk összesen 350-400 ezer aktív vállalkozást jelentene.

Forrás: HVG

Fórum - Hozzászólás a fórumban >>

Tipp!

Hirdessen a Magyar Tudakozó oldalain >>

Hatékony üzleti honlapokat készítünk megfizethető áron >>

Most ingyen regisztrálhatja cégét Magyarország Cégkeresőjében >>

Linkweb - Készítse el cégbemutatóját portálunkon >>