Enter Könyvelő Iroda
Enter Könyvelő Iroda

Ellenőrzések határok nélkül

2008.03.07.

A „Visegrádi Négyek” és Szlovénia adóhivatalai között meglévő szoros együttműködés a közeljövőben tovább erősödhet. Az érintett országok hivatalai - egymás folyamatos tájékoztatásával - egyre intenzívebben kapcsolódnak be a határokon átnyúló üzleti és kereskedelmi kapcsolatok ellenőrzésébe.

Az öt ország szervezetei közötti hatékonyabb együttműködést segíti elő adóhivatali vezetők első informális találkozója, amelyre a szlovák adóhivatal vezetőjének kezdeményezésére került sor március 3-4-én Pozsonyban.

Az ülés célja az érintett országok adóigazgatási fejlesztési irányainak és szervezeti megoldásainak kölcsönös ismertetése volt. A találkozó eredményeképpen az egyes adóhivatalokat irányító vezetők betekintést nyerhettek egymás jelenlegi működési feltételeibe, valamint stratégiai fejlesztési törekvéseibe.

A vezetők megállapodtak abban is, hogy a jövőben is rendszeresen találkoznak a térség adóhivatalainak nemzetközi szempontból fontos munkájának összehangolása érdekében.

A találkozóval egyidejűleg többoldalú ellenőrzési egyeztető ülés zajlott – a szintén szlovákiai Donovaly-ban – az APEH Kiemelt Adózók Igazgatósága és a Közép-magyarországi Regionális Igazgatósága adóellenőreinek részvételével.

Forrás: APEH

Fórum - Hozzászólás a fórumban >>

Tipp!

Számviteli és egyéb szabályzatok elkészítése >>

Hirdessen a Magyar Tudakozó oldalain >>

Linkweb - Készítse el cégbemutatóját portálunkon >>

Hatékony üzleti honlapokat készítünk megfizethető áron >>

Most ingyen regisztrálhatja cégét Magyarország Cégkeresőjében >>