Enter Könyvelő Iroda
Enter Könyvelő Iroda

Változik a törvény, mostantól időben kell fizetni!

Hozzávetőleg 400 milliárdra becsülik csak az építőiparban a lánctartozások okozta veszteségeket. A körbetartozások azonban már nemcsak ezt a szektort sújtják, hanem olyan ágazatokat is, amelyeket korábban válságállónak tartottak. A „baj” oka sok esetben a kifizetetlen vagy késve fizetett számla, ami akár a cég és üzleti partnereinek bedőléséhez is vezethet. A késedelmes fizetések ellen és a lánctartozások megakadályozása érdekében készült el a polgári törvénykönyv 2013. július 1-jével hatályos, pénzfizetésre vonatkozó szabályozása, amely szigorúbb fizetési határidőket és szigorúbb szankciókat ír elő. – derül ki a Szecskay Ügyvédi Iroda összeállításából.

A lánctartozások – a beruházások leállásán és a versenyképesség romlásán keresztül – a mikro-, kis- és középvállalkozások létét, valamint makroszinten a foglalkoztatási mutatókat fenyegetik.

A belföldi vállalatközi kifizetéseken belül a halasztott fizetés aránya a teljes volumen közel háromnegyedét teszi ki, ami jelentős kockázatot jelent a vállalkozásoknak. A folyamat megállítása, illetve jövőbeni újratermelődésének megakadályozása – a módosításhoz fűzött miniszteri indokolás szerint – ma már nemzetgazdasági kérdés. A lánctartozások megakadályozása és a vállalkozások pénzügyi stabilitása érdekében készült a polgári törvénykönyv most hatályba lépő módosítása, amely szigorúbban határozza meg a fizetési határidőket és a szankciókat.

A polgár törvénykönyv legfontosabb újdonsága, hogy a módosítást követően megtámadhatók lesznek a 60 napnál hosszabb fizetési határidőt meghatározó szerződési feltételek, növekszik a késedelmi kamat mértéke, és 40 eurónak megfelelő behajtási költségátalány fizetésére lesz kötelezhető a késedelmesen fizető szerződő partner. A törvénymódosításra a vonatkozó EU-irányelv átültetése miatt volt szükség.

„Egy késve fizetett számla nagyon könnyen kihathat egy kis- vagy középvállalkozás egész éves eredményére, a bedőlt cégek pedig láncreakciószerűen magukkal húzhatják a partnereiket is. A júliustól hatályos szabályozástól a fizetési fegyelem javulását, hosszú távon a lánctartozások visszaszorítását várják a jogalkotók”  – mondta Bozsonyik Hédi, a Szecskay Ügyvédi Iroda partnere.

Jóllehet alig egy év múlva, 2014. március 15-én hatályba lép az új Ptk., a kereskedelmi ügyletekhez kapcsolódó késedelmes fizetések elleni fellépésről szóló 2011/7/EU irányelvnek megfelelően kihirdetették a 2013. évi XXXIV. törvényt, ami a jelenleg hatályos Ptk. késedelmes fizetésekkel összefüggő rendelkezéseit módosítja az alábbiak szerint:

  • 2013. július 1-jétől a pénztartozásokat főszabályként 30 napon belül kell teljesíteni, kivéve, ha a felek a szerződésben a teljesítés idejét másképpen határozták meg. Kiköthetnek a felek 30 napot meghaladó fizetési határidőt is, azonban ez főszabályként nem haladhatja meg a 60 napot. Ha mégis ez utóbbira kerülne sor, akkor azt az ellenkező bizonyításáig olyan szerződési feltételnek kell tekinteni, amely a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megsértésével a jogosult gazdálkodószervezet számára hátrányos.
  • Az ilyen feltételt a fizető fél megtámadhatja a bíróságon, amelynek sikeressége esetén érvénytelennek nyilváníthatják a 60 napnál hosszabb fizetési határidőt. Kis- és középvállalkozások érdekeinek képviseletét ellátó civil szervezetek is fordulhatnak bírósághoz, ha az ilyen tisztességtelennek tekinthető feltétel általános szerződési feltételként szerepel a szerződésben.
  • Növekszik a késedelmi kamat mértéke is a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamat 8 százalékponttal növelt értékére.
  • Fizetési késedelem esetén a jogosult követelheti a követelése behajtásával kapcsolatos költségei megtérítését legalább 40 eurónak megfelelő forintösszegben, amelyet az MNB késedelmi kamatfizetési kötelezettség kezdőnapján érvényes hivatalos deviza-középárfolyama szerint számolnak ki. A behajtási költségátalány megfizetése nem mentesít a késedelem egyéb jogkövetkezményei alól, annak összege azonban a kártérítésbe beszámít.

2013.07.03.

Forrás: Piac és Profit >>

Jó tudni!

  • Több és több látogató a honlapodra!
    Szeretnéd a konkurenciát megelőzni a Google találati listán?
    Csak azután fizetsz, aki téged keres, több érdeklődő, több bevétel!
    Tekintsd meg ajánlatunkat! >>
  • A meglepetésnek, az ajándéknak Te is örülsz?!
    Gondoltál már arra, hogy milyen szép ajándék az érme?
    Születésnapra, névnapra, házassági évfordulóra, Valentin napra, Karácsonyra
    és egyéb alkalomra, a legszebb ajándék egy csodálatos bélyeg!
    Gondolj előre az aktuális alkalomra >>

  • Kezdeményezd a társasházad gazdasági ellenőrzését!
    Hidd el megéri!
    A törvény is kötelezővé teszi a társasházak gazdasági ellenőrzését!
    Tekintsd meg ajánlatunkat! >>
  • Akarsz több százezres bírságot fizetni az APEH ellenőrzéskor?
    A vállalkozás vezetője a felelős, a szabályzatok elkészítéséért!
    Készíttesd el szabályzataid, mielőtt százezreket fizetsz az APEH -nek!
    Tekintsd meg ajánlatunkat! >>

Mi az előnye, ha nálunk könyveltetsz? >>
Tekintsd meg a könyvelési árainkat >>