Enter Könyvelő Iroda
Enter Könyvelő Iroda

Sok fuvarozó bedobta a törölközőt az útdíj miatt

A múlt év nyarán vezették be az e-útdíjat, emiatt az elmúlt hónapokban sok kisebb cég hagyta abba a fuvarozást. Akik maradtak, azok igyekeznek áthárítani a költségeiket.

Az első hónapok nehézségei után ma már működőképesnek ítélik az e-útdíj-rendszert a lapunk által megkérdezett fuvarozó, illetve szállítmányozó cégek vezetői. A közepes forgalommal rendelkező cégeknél több mint 1,5 millió forint évente egy járműre vetítve az e-útdíj miatti költség, ami közel hatszoros tehernövekedést jelent a korábbi matricás rendszerhez viszonyítva. Az egy kilométerre eső fuvarköltség a tisztán belföldi forgalmú járműveknél a korábbinál 30 százalékkal is magasabb lehet.

Egy magát megnevezni nem kívánó nagyobb cég vezetője elmondta, az e-útdíj okozta többletköltségeket igyekeztek a megbízókra hárítani. Tapasztalataik szerint a versenytársaik is így tesznek. Az ügyvezető igazgató megjegyezte, sajnos érezhetőek az előjelei annak, ezt egyre nehezebb lesz megtenni, mert a szürke-, illetve feketefuvarozással próbálkozó cégek útdíj nélkül ajánlják ki a tarifát. Kihasználják a kiskapukat, a kontrollhiányt.

– Sokan hagyták abba a fuvarozást az elmúlt fél évben – mondta Bányai Béla, a Generál Insped Kft. ügyvezető igazgatója. Főleg azok, akik csak belföldi szállítmányozást vállaltak, például az áruházláncoknak. Maga a rendszer mára beállt, a kezdeti pontatlanságok megszűntek. Ugyanakkor aránytalanul magas az e-útdíj összege, és nem szerencsés, hogy a sztrádán ugyanannyit kell fizetni, mint a mellékutakon. Ez ugyanis nem tereli az autópályára a kamionokat, tette hozzá az igazgató. Jó lenne ezt szakmai fórumokon is szóvá tenni, de valószínű, hogy azért nem hozakodik elő ezzel senki, mert attól tartanak, hogy nem az autópályadíját csökkentenék, hanem emelnék a mellékutakét. Az igazgató szerint nagy gond az is, hogy nagy pénzügyi tartalékkal kell rendelkezniük, hiszen állandóan fel kell tölteni a számlájukat az e-útdíjak miatt. Ugyanakkor mivel kevesebb lett a fuvarozó, több lett a megbízás – tette hozzá Bányai Béla.

Mancsi János, szekszárdi székhelyű Mancsi Kft. ügyvezetője elmondta, 25-30 százalékos költségnövekedést jelentett számukra az útdíj bevezetése, amit nem tudtak „lenyelni”, ezért áthárították a megrendelőre. A cégvezető elnökségi tagja Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) is, és éppen a napokban találkoznak egymással a szakma és a szakminisztérium képviselői, hogy az elmúlt 8 hónap tapasztalatait megvitassák. Szó lesz arról is, januárig 3 milliárd forint bírságot vetettek ki az e-útdíj miatt, ennek befizetésére amnesztiát kérnek a fuvarozók. Arra hivatkoznak, hogy Szlovénia felől Magyarországra érkezve az e-útdíjat a kamionok csak az első MOL-kútnál tudják kifizetni, de van, akit addigra már megbüntetnek. A szakember hozzátette, ezt nyilván Szlovéniában is lehetne intézni, de akkor az áfa-visszaigénylés, és az euróban történő kifizetés jelentene gondot a cégnek.

E-útdíjból egyébként tavaly 17 milliárd forint bevétele volt a szakminisztériumnak, a 3 milliárdos büntetés nélkül.

Útdíj hitelt is kaphat a szállítmányozó cég, ha kéri

Több módosítás történt már mióta bevezették az e-útdíjat. Például a 3,5 tonnánál nehezebb tehergépjárműveknek kijelölt díjköteles úthálózatot az eddigieknél kisebb elemi díjköteles szakaszokra osztották. Az e-útdíjjal érintett úthálózaton belül jelenleg 2075 díjköteles szakasz van elkülönítve, ezek száma a módosítással 2243-ra nőtt. A fuvarozók észrevételeinek, javaslatainak figyelembe vételével meghozott intézkedések főként az ipari parkok környékén bontotta tovább a díjköteles szakaszokat. Az MKFE szerint a változtatás főként azoknak hoz könnyebbséget, akik a hosszabb útszakasz díját rendszeresen megfizetik, ám annak csak egy darabját használják, mert például települések között fekvő gyártelepre vagy logisztikai parkba van állandó fuvarjuk. Pozitívum az is, hogy útdíj hitelt is kaphatnak a fuvarozók, illetve hamarosan bevezetik a mobil fizetési lehetőséget.

2014.07.21.

Forrás: Teol >>

Jó tudni!

  • Lakásszövetkezet, Társasház képviselet
    Vállaljuk lakásszövetkezet, társasház képviseletét, teljes körű ögyintézéssel!
    Amennyiben szeretné biztonságban érezni a lakásszövetkezete,
    társasháza működését és pénzügyeit, akkor válasszon minket!
    Lakásszövetkezetek, társasházak közös képviselete >>
  • A meglepetésnek, az ajándéknak Te is örülsz?!
    Gondoltál már arra, hogy milyen szép ajándék az érme?
    Születésnapra, névnapra, házassági évfordulóra, Valentin napra, Karácsonyra
    és egyéb alkalomra, a legszebb ajándék egy csodálatos bélyeg!
    Gondolj előre az aktuális alkalomra >>

  • Lakásszövetkezetek, társasházak gazdasági ellenőrzése!
    Kezdeményezd a könyvelés, pénzügyi, gazdasági ellenőrzést!
    Hidd el megéri!
    A törvény is kötelezővé teszi a lakásszövetkezetek, társasházak gazdasági ellenőrzését!
    Tekintsd meg ajánlatunkat! >>
  • Akarsz több százezres bírságot fizetni a NAV (APEH) ellenőrzéskor?
    A vállalkozás vezetője a felelős, a szabályzatok elkészítéséért!
    Készíttesd el szabályzataid, mielőtt százezreket fizetsz az APEH -nek!
    Tekintsd meg ajánlatunkat! >>

Mi az előnye, ha nálunk könyveltetsz? >>
Tekintsd meg a könyvelési árainkat >>