Enter Könyvelő Iroda
Enter Könyvelő Iroda

Kevés a pénz az érezhető járulékcsökkentésre

2008.03.19.

Bár a kormány még nem döntött az adórendszert érintő jövő évi jogszabályok részleteiről, egyre több jel mutat arra, hogy a járulékközpontú adócsomag mellett teszi le a garast. A szakemberek szerint azonban a kormány által tervezett tehercsökkentés öt-hatszorosára volna szükség ahhoz, hogy érdemben javuljon a versenyképesség.

 

Társadalmi vitára bocsátotta adócsomag-elképzeléseit a kormány. A koncepciókat tegnap az Országgyűlésben vitatták meg az adótanácsadók, az adószakértők és az elemzők. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt hangoztatta, hogy az adórendszer érdemi egyszerűsítésével valamennyi szakértő egyetért, többségük a négyszázalékos különadó megszüntetését és a munkáltatókat terhelő járulékok csökkentését javasolja.

A kormányfő a közelmúltban három adócsökkentő tervezetet tett az asztalra: a szuperbruttósítást, egy járulékközpontút és egy drasztikus szja-fókuszút. A kormány április végéig szeretné a végső koncepciót a Parlament elé vinni és elfogadtatni, hogy legyen idő a 2009-től hatályos változtatásokra felkészülni. A felsoroltak közül a kormányfő a járulékfókuszú közteher-csökkentési javaslatot karolta fel. Nem lesz könnyű dolga a miniszterelnöknek, mert az SZDSZ egyik tervet sem támogatja, és hamarosan saját adóreformcsomaggal áll elő. A szakértők szkeptikusak, szerintük a korábban beharangozott kétszáz-háromszáz milliárdos teherkönnyítéssel a versenyképesség sem fog érdemben javulni, és a foglalkoztatás sem bővül számottevően.

"Csak az adóteher csökkentése és az adózók körének szélesítése hozhat eredményt" – mondta Oszkó Péter, a Deloitte Magyarország elnök-vezérigazgatója. Madár István, a Portfolio.hu elemzője úgy tartja, hogy a hatályos társasági adó és a személyi jövedelemadó-kedvezmények nem ösztönöznek több adó befizetésére, ezért erős megrostálásukra lenne szükség. "A nagyvállalatoknak az adórendszer kiszámíthatósága a legfontosabb" – hangsúlyozta Erdős Gabriella, a PricewaterhouseCoopers adópartnere.

A Világgazdaság úgy értesült, hogy a kabinet 140 milliárd forinttal növelné jövőre az adóbevételeket, már ha a koalíciós partnerek megegyeznek a módosításban. A Standard and Poor's hitelminősítő időszerűtlennek tartja az adócsökkentést, s úgy látja, hogy a napvilágra került elképzelések tovább rontanák az amúgy is gyenge költségvetés helyzetét. Az intézet arra figyelmeztet, hogy a választások előtti felpuhulás pofon lenne az elért stabilitásnak.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara ezermilliárdos gazdaságélénkítési-adókönnyítési csomagot javasol, mégpedig komplex gazdaságpolitikai intézkedéssorozat keretében, a csomag fedezetét pedig uniós forrásokból oldaná meg.

Forrás: Magyar Hirlap

Hozzászólás a fórumban >>

Tippek!

Hirdessen a Magyar Tudakozó oldalain >>

Számviteli és egyéb szabályzatok elkészítése >>

Linkweb - Készítse el cégbemutatóját portálunkon >>

Hatékony üzleti honlapokat készítünk megfizethető áron >>

Most ingyen regisztrálhatja cégét Magyarország Cégkeresőjében >>