Enter Könyvelő Iroda
Enter Könyvelő Iroda

A magyar cégek tizedének sürgősen lépnie kell

webshop7_2 


style="display:block"
data-ad-client="ca-pub-6935274628036882"
data-ad-slot="4879410651"
data-ad-format="auto">

Rengeteg cég van Magyarországon, amelyeknek csak néhány hetük maradt a kötelező tőkeemelésre – derül ki az Opten szerdai közleményéből. 2017. március 15-én lejár a már egy évvel meghosszabbított határidő is, amely szerint a kft.-knek a jegyzett tőkéjükkel meg kell felelni a 2014-ben hatályba lépett új magyar polgári törvénykönyv előírásainak, azaz minimum 3 millió forint jegyzett tőkével kell rendelkezniük a korábbi 500 ezer forint helyett.

A vállalkozásoknak több választási lehetőségük van a törvényi kötelezettségek teljesítésére. Többek között dönthetnek tagi befizetés vagy apport mellett, de törzstőkén felüli vagyonból is megoldható az emelés. A cégek dönthetnek úgy is, hogy nem a tőke emelésével, hanem a társasági forma megváltoztatásával tesznek eleget a kötelezettségeiknek, illetve egyesülhetnek más céggel, vagy akár megszűnhetnek. A körben összesen 63 ezer cég érintett, ez több mint a teljes hazai cégbázis 10 százaléka. Vélhetően több tízezren csak az utolsó pillanatban fognak lépni, és a kisebb vagy passzívabb cégek közül valószínűleg sokan fognak a megszüntetés mellett dönteni.

Ha a vállalakozások a márciusi határidőig nem készülnek el a szükséges változásokkal, életbe léphetnek a törvényben foglalt szankciók, amelyek első lépéseként a cégbíróság törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezhet a társasággal szemben a törvényes működés helyreállítása érdekében.

A magasabb tőkekövetelmény nyilván nagyobb teher a vállalkozásoknak, de az Opten szerint a cégvilág egésze jól jár a változtatással: a tőke megemelése miatt a tulajdonosok nagyobb súllyal vállalnak felelősséget cégeik jogszerű működéséért, és kevesebb olyan társaság alakul, amely eleve a jogi kiskapuk kijátszására jön létre.

Forrás: Index

2017.02.09.