Eszköz Támogatás Eszköz támogatás
|
|
|
|
A kiküldetési rendelvényről
A gépjárműadóról szóló 1991. évi LXXXII. törvény (köznyelven: súlyadó) tartalmazza a cégautó-adóval kapcsolatos rendelkezéseket is. A hivatkozott törvény szerint nem adóköteles az a magánszemély tulajdonában álló személygépkocsi, amelynek használatával összefüggésben a használó - költségei ellentételezésére - kizárólag az Szja tv. 7. §-a (1) bekezdésének r) pontja és 25. §-a (2) bekezdésének b) pontja szerinti költségtérítést kap.
Munkaügyi módosításokat fogadott el a parlament
2010. május 1-jétől a felmondási védelem változatlanul a gyermek 3 éves koráig illeti meg a munkavállalót. A törvény megteremti a lehetőséget arra, hogy részmunkaidőben dolgozzon az a közszférában foglalkoztatott munkavállaló (pl. közalkalmazott, köztisztviselő, igazságügyi alkalmazott, ügyész), aki a gyermek otthoni gondozása miatti fizetés nélküli szabadság igénybevétele után a korábbi munkahelyére tér vissza gyermeke három éves kora előtt. A jogszabály egyértelművé teszi, hogy a munkavállaló számára a munkáltató köteles legalább húsz perc, legfeljebb egy óra munkaközi szünetet biztosítani, melyből legalább húsz percet egybefüggően kell kiadni.
A társasági adót érintő legfontosabb módosítások
Az Országgyűlés elfogadta az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló törvénnyel és a megtakarítások ösztönzésével összefüggő törvénymódosításokról szóló T/10676. számú törvényjavaslatot. A benyújtott javaslathoz képest az elfogadott törvény tartalmaz néhány lényeges társasági adót érintő változtatást, melyeket a következőkben foglalunk össze.
Az APEH-nál is lehet az ügyfélkaput döngetni
November 10-étől az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal központi ügyfélszolgálatain is regisztrálhatnak az adózók az ügyfélkapu rendszerébe, az okmányirodák mellett ugyanis első ügyfélkapus azonosító kiadására már az APEH is jogosult lett.
Néhány a jövő évi munkaerő-gazdálkodást segítő információ
A jövő évtől a nyugdíjjogosultság alapvető feltétele lesz, hogy az érintett személy azon a napon, amelytől kezdődően az öregségi teljes nyugdíjat megállapítják – függetlenül attól, hogy betöltötte-e már a nyugdíjkorhatárt – biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonyban nem állhat.
A karácsonyfa alá is benéz az APEH
A cégek könnyen adófizetési kötelezettséggel találhatják szembe magukat, ha nem kellő körültekintéssel járnak el a karácsonyi ajándékozás során. Egy túl nagy értékű ajándékkal azonban akár a megajándékozottnak is lehet kellemetlen perceket szerezni.
Az adócsökkentést is elintézte a válság
Tizenhárom év után először nem csökkentek a vállalatok adóterhei. Az unióban átlagosan 23,3 százalék a cégek adóterhelése - ismerteti a Világgazdaság a KPMG felmérésének eredményét.
Több adózási szabály is változik
Nevében ugyan mást takar a hétfőn megszavazott új törvény, ám tartalmát tekintve döntően adózási szabályokról rendelkezik. Így többek között az szja-törvény módosítását és az illetéktörvény kiegészítését is megtették a honatyák.
Összehangolatlanok és pazarlók a támogatások
Az ÁSZ szerint javítani kell Magyarország versenyképességét.
Mennyi lesz jövőre a minimálbér?
A munkaadói oldal 73 ezer forintos, a munkavállalói 78 ezer forintos havi minimálbért ajánlott jövőre a jelenlegi 71.500 forint helyett az Országos Érdekegyeztető Tanács pénteki plenáris ülésén.
Adókerülés miatt vándorolnak a cégek
Az országban "cégvándorlás" indult el az iparűzési adó miatt - írta a Magyar Nemzet.
Ezer törvény módosult
A munkaadók 1 millió helyett 5 millió forintot adhatnak lakástámogatásként az alkalmazottaiknak és kibővül az üdülési csekk felhasználási köre - egyebek mellett ezt is tartalmazza a hétfőn elfogadott, az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló törvénnyel és a megtakarítások ösztönzésével összefüggő törvénymódosítás. Egyéni vállalkozók is figyeljenek - itt az új törvényük!
A válság a munkahelyi morált is tönkreteheti A romló gazdasági mutatók a munkahelyi viselkedés változását hozták. A norma azonban nem jelent értékváltást, mert nem biztos, hogy a korábbi status quo egyáltalán hordozott magában bármilyen többletet. Ráadásul, a válság mást jelent a munkavállalóknak és az üzleti szférának. Vannak olyan résztvevői a gazdasági életnek, amelyek nem csak a negatívumokat látják.A fizetési kedvezmény alapvető szabályai
A Magyar Köztársaság Alkotmányában deklarált jogok és kötelezettségek közé tartozik, hogy „országunk minden állampolgára köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően a közterhekhez hozzájárulni”. Az adózás és adóztatás elsődleges szerepe, hogy érvényt szerezzen az alkotmányban foglaltaknak. Az adójogszabályok általános jellegű szabályozásából adódóan azonban lehetetlen a kivételes, egyedi esetek, körülmények figyelembevétele, így előállhat olyan helyzet, amikor – a jogalkotói szándék ellenére – az arányos adózás alapelve csorbát szenved.
Nem elfogadható a reálkereset csökkenés
OÉT: A munkaadók 73 ezer, a szakszervezetek 78 ezer forintos minimálbért ajánlottak. A munkaadói oldal 73 ezer forintos, a munkavállalói 78 ezer forintos havi minimálbért ajánlott jövőre a jelenlegi 71.500 forint helyett az Országos Érdekegyeztető Tanács pénteki plenáris ülésén.
Az APEH érdeke is, hogy tekintettel legyen...
Az APEH érdeke is, hogy tekintettel legyen a gazdasági helyzetre, ugyanis jobb, ha részletekben folyik be az adó, mint ha felszámolás alá kerül az adózó, akkor ugyanis csak a követelés 2-3 százaléka térül meg - mutatott rá az elnök. Mint elmondta, arra törekszenek, hogy fizetési részleteket ne mechanikusan, hanem a vállalkozó helyzetét figyelembe véve állapítsák meg. Az adóhatóság az idén több kérelmet engedélyezett, mint amennyit elutasított. A kérelmekben 21 ezren jelölték meg a nehézségek okaként a gazdasági válságot.
Kedvezőbb MFB forgóeszköz hitelek Kkv-knak
A kedvező változtatások lényege: a termelő és szolgáltató vállalkozások köre kibővült a kereskedelmi tevékenységet végző vállalkozásokkal; a futamidő két évre nőtt; a refinanszírozási kamat jelentősen csökkent, ezért a vállalkozók is alacsonyabb kamattal jutnak forráshoz, miközben a refinanszírozási eljárás ideje is rövidebb lett. A módosítás szerint a kezdő vagy hitelfelvevői múlttal nem rendelkező vállalkozások is részt vehetnek a programban. Nagyon fontos, hogy a program igénybevételi határideje 2010. december 31-ig meghosszabbításra került. Így a módosítások a 2009. október 15 után benyújtott hitelkérelmeknél már érvényesíthetők.
Viszlát, adókedvezmény: indulhat a roham?
Jövőre jelentősen szűkül a magánszemélyek által elszámolható adókedvezmények köre, búcsút kell mondanunk például az életbiztosítások után járó kedvezménynek is. Ki veheti idén még utoljára igénybe ezt a kedvezménytípust, illetve mire kell nagyon odafigyelni?
Ismét változnak az áfaszabályok
Elfogadta az Országgyűlés az általános forgalmi adóról (áfa) szóló törvényt, és az áfaszabályokhoz kapcsolódóan más törvényeket is módosító javaslatot. A 2010 év elején hatályba lépő rendelkezések a változó európai uniós szabályoknak megfelelően módosítják a hazai áfaszabályozást is.
Célkeresztben a cégautóadó
Ahogy arra számítani lehetett, az adóhatóság az idén már ellenőrzi a 2009. február 1-jével bevezetett cégautóadó befizetését.
Impulz - Online magazin impulz.hu Kérem segítse Alapítványunkat adója 1% - val!
Tudta Ön?Az alábbi pályázati lehetőségekre szeretnénk felhívni a figyelmét |