Enter Könyvelő Iroda
Enter Könyvelő Iroda

A kkv-kat segítő informatikai pályázatokat hirdettek meg

A kis és közepes vállalkozások (kkv-k) versenyképességét javító két - összesen 11,8 milliárd forint értékű - informatikai pályázat elindítását jelentette be Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért felelős államtitkára a Digitális Megújulás Cselekvési Terv keretében szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Tájékoztató a folyószámla-kivonat kiküldéséről

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2011. július 11-én kezdi meg a 2010. évi folyószámla‑kivonatok kiküldését 1 millió 462 ezer adózónak. A folyószámla‑kivonat arról tájékoztatja az adózókat, hogy az adóval, járulékkal és illetékkel kapcsolatban milyen tartozásaik, illetve túlfizetéseik állnak fenn.

Az időskori elszegényedés réme fenyeget

A nyugdíjrendszer átalakítása a biztosítók malmára hajthatja a vizet: öngondoskodás nélkül ugyanis szinte biztosra vehető az időskori elszegényedés. A biztosítási szektor ugyan már ébredezik a válság okozta sokkból, de sok kihívás áll a fogyasztó-központúságot a zászlajára tűző szektor előtt.

APEH Tájékoztató

A cukrászsütemények (és más 18 %-os adómérték alá tartozó termékek) értékesítésekor alkalmazandó adómérték változása 2011. július 1-jétől az éttermi, vendéglátó-ipari szolgáltatásnyújtás keretében történő kiszolgálás esetén.

A NAV válaszol: egészségpénztár, nyugdíjpénztár - mennyi adókedvezmény jár?

Mennyi adókedvezményt kaphat az önkéntes nyugdíjpénztárba és az egészségpénztárba is fizető munkavállaló? Olvasónk kérdésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal válaszol.

Nem utalt az adóhatóság? Íme, a leggyakoribb hibák

A 2010. évre vonatkozó személyi jövedelemadó bevallásokat a jogosulatlan visszaigénylések megakadályozása érdekében az adóhatóság még az összegek kiutalása előtt ellenőrizheti.

Őstermelői tevékenység minősítése

A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (továbbiakban: Szja tv.) 3.§ 18. pontjában foglaltak szerint mezőgazdasági ősztermelőnek azt a 16. életévét betöltött, nem egyéni vállalkozó magánszemélyt lehet...

Kiutalás előtt szja ellenőrzések jönnek

A jogosulatlan visszaigénylések megakadályozása érdekében a kiutalás előtt is ellenőrzi a személyi jövedelemadó bevallásokat a NAV, a Közép-magyarországi régióban eddig 142 millió forint szja jogosulatlan kiutalását akadályozta meg - közölte az adóhatóság hétfőn.

Új Széchenyi Terv - Informatikai szolgáltatások támogatása

Az Új Széchenyi Terv keretében kis- és középvállalatok pályázhatnak olyan alkalmazás szolgáltató központok létrehozására, amelyek professzionális informatikai szolgáltatásokat nyújtanak. A kormány a vissza nem térítendő támogatással azokat a kis- és középvállalkozásokat kívánja támogatni, amelyek saját erejükből ilyen léptékű beruházásra nem képesek. A pályázatok benyújtása 2011. július 1-től lehetséges.

Csekkigénylés: ügyfélkapun a postára

Nyomtatványkitöltő programmal, ügyfélkapun keresztül lehet ezentúl csekket igényelni az adóhatóságtól. A végtermék azért postán érkezik.

Az SZJ -szám és a TESZOR -kód szerepe a számlázásban

A számlán a terméket beazonosító vtsz., valamint a szolgáltatást beazonosító SZJ szám feltüntetése akkor sem kötelező (az a számlakibocsátó választásától függ), ha azokra az áfatörvény kifejezetten hivatkozik. (Természetszerűleg, amennyiben az adóalany kívánja, illetve a partnerével ebben megegyeztek, feltüntetheti ezt az adatot, hiszen annak a felek között számos esetben jelentősége lehet.)

Nagy érvágás a bevételek kiesése a magánkasszáknak

A magánnyugdíjpénztárak működési vesztesége - a tagdíjak állami tb-rendszerbe irányítása miatt - közel 2,6 milliárd forint volt az első negyedévben. A kezelt vagyonon 64 milliárd forintos hozamot értek el.

APEH tájékoztató: Ennél többet ne hozzon!

A közeledő nyári szabadságok, illetve a turistaforgalmi főszezonra tekintettel egyre többen fognak útra kelni, hogy kiránduljanak, üdüljenek a világ számos pontján. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a nyári utazások megkönnyítése érdekében az alábbiakról tájékoztatja az utazókat.

Külföldiekre vonatkozó Szja szabályok

A kifizetők számára különös kihívást jelenthet az, ha egyes jövedelmeket külföldi illetőségű magánszemélyek számára juttatnak, ugyanis ilyen esetben számos speciális szabályt is figyelembe kell venni. Az általánostól eltérő rendelkezések egyik csoportja – a kettős adóztatás elkerüléséről szóló nemzetközi egyezmények – azt határozzák meg, hogy melyik érintett állam jogosult az adott jövedelem adóztatására. A különleges előírások másik részét viszont az általánostól eltérő jellegű eljárási rendelkezések alkotják. Az alábbi cikk ezen speciális eljárási szabályokra vonatkozó praktikus tudnivalókat tartalmazza. Az írás az Önadózó júniusi számában olvasható. Keresse az In Medio és Relay hírlapüzletekben.

Aki úgy gondolja, van megtakarítása, annak sincs

Önmagában, hosszútávon nem lesz elégséges a jelenlegi nyugdíjrendszer, mindenképpen szükséges az öngondoskodásnak valamilyen formája a megfelelő színvonalú időskorhoz - derült ki a Generali legfrissebb felméréséből.

A termékdíj megfizetése

A kötelezettnek a termékdíjat – 2010-től – a bevallás benyújtására meghatározott határidőig a vámhatóság által vezetett „NAV környezetvédelmi termékdíj adóbevételi számla” megnevezésű (20-as számlajelű) 10032000–01037454–00000000 számú számlára, forintban kell megfizetnie. (2010 előtt a bevallás benyújtásáig kellett a befizetésnek megtörténnie.)

Orbán: jobban megéri majd dolgozni, mint otthon várni a nyugdíjat

Orbán Viktor szerint sarkalatos - azaz kétharmados - törvényben kell rögzíteni a nyugdíjrendszer, az adórendszer és a költségvetési gazdálkodás alapvető szabályait. A miniszterelnök erről a TV2-nek adott interjúban beszélt. Elmondta azt is: a kormánynak meg kell egyeznie a rendvédelmi dolgozókkal, az életpályamodelleket pedig úgy alakítanák, hogy az utolsó tíz évben magasak legyenek a fizetések.

Jól halad a Széchenyi Pihenő Kártya bevezetésének előkészítése

A Széchenyi Pihenő Kártya az érintettek körében egyre ismertebb, a kártya bevezetése az ütemezésnek megfelelően halad – hangzott el a Széchenyi Pihenő Kártya előkészítéséről tartott sajtótájékoztatón Budapesten.

Így kell idén osztalék után adót fizetni

Amennyiben az osztalék kifizetésére 2011-ben kerül sor, annak összegéből 16 százalékos mértékű személyi jövedelemadót kell levonni, szemben a még 2010-ben kifizetett osztalékelőleg után levont 25 százalékos személyi jövedelemadóval. A tulajdonos az osztalék után ténylegesen fizetendő és az előlegként megfizetett adó különbözetét a 2011-es adóbevallásában tudja majd visszaigényelni - hívja fel a figyelmet az RSM DTM.

Hiába kilincselnek hitelért a magyar vállalkozások

Nem véletlen, hogy a kormány kiemelt céljaként kezeli a kkv-hitelezés fellendítését, a pénzügyi felügyelet hétfőn publikált legfrissebb adatai is azt mutatják, hogy nagyon kemény feltételeknek kell megfelelni a bankoknál. Miközben az élő kkv-hitelek darabszáma még emelkedett is a tavalyi első negyedévhez képest, a folyósított összeg majdnem a felére esett vissza, azaz a pénzintézetek kétszer is meggondolják, kinek és mennyit adjanak.

  

magyarerme.hu >> 

Adományok - Eszköztámogatás

            Tovább >>

Impulz - Online magazin impulz.hu

Kérem segítse Alapítványunkat adója 1% - val!
Nemzetünk Digitális Fejlődéséért Európai Alapítvány
Adószámunk: 18737084-1-41
Pénzbeli adományokat  OTP Bank 11736037-23680500-00000000 számlaszámra várjuk!
A segítségét nagyon szépen köszönjük!
digitalisalapitvany.hu


Pár tipp - Ez is érdekelhet!  

Magyar Érme - Magyar Érmebolt  www.magyarerme.hu
Érme Centrum - Érme Információk   www.ermecentrum.hu  

Magyar Bélyeg - Magyar Bélyegbolt   www.magyarbelyeg.hu 
Philatelia - Bélyeg Információk   www.philatelia.hu 
Inpulz - Online Szórakoztatő Magazin   www.impulz.hu  
 
  
 

Tartalom átvétel