Enter Könyvelő Iroda
Enter Könyvelő Iroda

Kapcsolt vállalkozások korrekciós tételei elengedett követelés, átvállalt tartozás esetén

A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (továbbiakban: Tao. tv.) 18. §-a az adózás előtti eredmény módosítását írja elő, ha a kapcsolt vállalkozások egymás közötti szerződésükben...

Az APEH rostálja a cégvilágot

A magyar cégek körülbelül 15 százaléka, 60 ezer cég nem adta be időben a tavalyi gazdálkodásáról készült beszámolóját az APEH-nek - írja szerdai számában a Magyar Nemzet.

Közlemény a magánszemélyek különadójával kapcsolatos bevallási kötelezettségről

Az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló 2010. évi XC. törvény 2010. október 1-én hatályba lépő, azonban a 2010. adóév egészére alkalmazandó szabályai szerint a magánszemély egyes bevételei után különadót köteles fizetni.

Fontos adózási változás! Így kell megosztani a bevételt

Az idén júliustól hatályos szabályozás szerint a második félévben már kedvezményesen adózhat a cégek java része. A megosztást a naptári napokra és nem a bevételszerzés ideje alapján kell megosztani.

Leáll az APEH a vagyonvizsgálatokkal

Nem indít újabb kampányszerű vagyonosodási vizsgálatokat az APEH. A vizsgálatok azelőtt sem voltak ismeretlenek, mielőtt Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök megrendelt a hatóságtól éves szinten tízezret - de korábban csak évente néhány száz ilyen vizsgálatot végeztek, erre a szintre térhet vissza a hivatal.

Árfolyamnyereségből származó jövedelem az szja-ban

A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 67.§-a értelmében a magánszemély árfolyamnyereségből származó jövedelme az értékpapír átruházása ellenében megszerzett bevételnek az a része, amely meghaladja az értékpapír megszerzésére fordított érték és az értékpapírhoz kapcsolódó járulékos költségek együttes összegét.

Tájékoztató a belföldön nem letelepedett adóalanynak

A Magyar Köztársaságban megillető általános forgalmi adó - visszatéríttetési jognak, valamint a belföldön letelepedett adóalanyokat az Európai Közösség más tagállamában megillető hozzáadott értékadó - visszatéríttetési jognak érvényesítésével kapcsolatos benyújtási határidő tervezett módosításáról.

Az adózók 14 százaléka fizeti az szja kétharmadát

A társasági adó 2009-ben az előző évi 86 százalékára, 327 milliárd forintra csökkent, míg a személyi jövedelemadó 130 milliárd forinttal 1.637 milliárd forintra mérséklődött - mondta Varga Árpád az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnökhelyettese kedden sajtótájékoztatón. Az APEH jelentése szerint a 3 millió felett kereső magánszemélyek dobják össze az szja kétharmadát, pedig a bevallások szerint az adózóknak csak 14 százaléka tartozik ebbe a körbe.

Áfamentes ügyletek: így is lehet ezt csinálni

A legtöbb vállalkozás életében a bevételgenerálás mellett a cash-flow tervezés jelenti a legnagyobb problémát. A vezetők az átmeneti nehézségeket azonnali tőkebevonással próbálják kompenzálni, pedig sok esetben egyéb lehetőségeket is érdemes lenne megfontolni. A legtöbb termelő és kereskedelmi vállalkozás számára megoldást jelenthet az adóraktárban való értékesítés, hiszen ez forgalmiadó-mentes értékesítést, kedvezőbb árazást, és jobb cash-flow eredményt generál.

Szüretre készülnek az APEH-ellenőrök

A szüret közeledtével fokozottan figyel a szőlőszedők foglalkoztatására az APEH - közölte az adóhatóság észak-magyarországi regionális igazgatósága.

  

magyarerme.hu >> 

Adományok - Eszköztámogatás

            Tovább >>


Ajándék ötletek csomagker.hu >>

Kérem segítse Alapítványunkat adója 1% - val!
Nemzetünk Digitális Fejlődéséért Európai Alapítvány
Adószámunk: 18737084-1-41
Pénzbeli adományokat  OTP Bank 11736037-23680500-00000000 számlaszámra várjuk!
A segítségét nagyon szépen köszönjük!


Ez is érdekelhet!  
Ajándék Shop   www.csomagker.hu
Magyar Érme - Magyar Érmebolt  www.magyarerme.hu
Érme Centrum - Érme Információk   www.ermecentrum.hu 

Régipénz shop - Érme, Bankjegy   www.regipenzek.hu
Magyar Bélyeg - Magyar Bélyegbolt   www.magyarbelyeg.hu 
Philatelia - Bélyeg Információk   www.philatelia.hu 
Inpulz - Online Szórakoztatő Magazin   www.impulz.hu  
 
  
 

Tartalom átvétel