Eszköz Támogatás Eszköz támogatás
|
|
|
|
A természetben nyújtott engedmények áfarendszerbeli kezelése
Az engedmények kapcsán fontos körülmény, hogy az engedmény az alapügyletet követően, vagy azzal egyidejűleg – a vonatkozó feltételek szerint – nyújtható, azonban arra nincsen lehetőség, hogy akár a természetbeni engedmény, akár más engedmény időben az alapügyletet megelőzze.
Nincs fedezete a már elfogadott adócsökkentésnek - megszorítás jöhet
Idén és jövőre csökkenhet a magyar gazdaság teljesítménye, 2011-ben azonban már 3,4 százalékos lehet a növekedés – vélekednek az MNB szakemberei. A 2011-es előrejelzés azonban még bizonytalan, mivel az adócsökkentésnek egyelőre nincs fedezete, így akár újabb megszorításokra is szükség lehet.
Adóelőleg számítás július 1-től
Július 1-től változnak az adótörvények, amihez a bérszámfejtő szoftvereknek is kell igazodniuk, a frissítéseket június 30-ig kell megküldeni, a júliusban kilépő dolgozók miatt, az adóhatóságnak pedig július 12-ig közzé kell tennie az új 0908-as nyomtatványokat. Ezután újra frissíteni kell a bérszámfejtő szoftvereket, ami a felhasználóknak nem jelent ugyan több kiadást, az éves (átalány) követési díjak miatt, de a határidők felboríthatják a nyári szabadságolási rendet. A következő dátum augusztus 12, ez a beadási határideje a 0908-as nyomtatványnak. Íme néhány gyakorlati tanács: mit, hogyan kell kiszámítani, ellenőrizni.
A fizetési kedvezmény alapvető szabályai
A Magyar Köztársaság Alkotmányában deklarált jogok és kötelezettségek közé tartozik, hogy „országunk minden állampolgára köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően a közterhekhez hozzájárulni”.
Döntő az szja-kulcs a kiküldetésnél
Hazánk még globális összehasonlításban is a magasabb adóterhelésű országok közé tartozik, legalábbis a jelenlegi személyi jövedelemadó- (szja) és társadalombiztosítási járulékkulcsok mellett. Szakemberek arra intik a HR-eseket, hogy a társadalombiztosítást az összes adónemmel együtt figyelmbe kell venniük a nemzetközi kiküldetések megtervezésekor - derül ki a KPMG legfrissebb felméréséből.
Gyűlnek az adógondok a családi pótlék körül
Az új adójogszabály szerint mindkét szülő köteles a családi pótlék után adózni, a Könyvelők Egyesületén kívül más szervek is támadják az előírást - értesült az MR1-Kossuth Rádió.
Súlyos strukturális gondokkal küzdenek a hazai kisvállalkozások
Magyarországon még mindig túl sok a kényszervállalkozó, így foglalkoztatási szempontból ugyan fontos szerepet játszanak a gazdasági életben, ám viszonylag kis hozzáadott értékkel támogatják azt. Nemzetközi összehasonlításban a magyar cégek kevésbé innovatívak, és ritkán képesek kilépni a nemzetközi piacokra, derül ki a KSH összefoglalójából.
Végkielégítés szabályai a különböző jogviszonyokban
Rámozdultak a bankok az ingyenes számlákra, de nem árt óvatosnak lenni
Az utóbbi időszakban egyre több hazai banknál jelentek meg a nulla forintos bankszámlák, érdemes azonban alaposan átolvasni ezeknek a konstrukcióknak az "apróbetűs" feltételeit. Tavasszal a Citibankot meg is bírságolta a GVH a félrevezető reklámok miatt, a többi pénzintézetre azonban eddig nem volt panasz.
Szakképzési hozzájárulás értelmezése újra
APEH Tájékoztató a gyakorlati képzést nem szervező adózói kör részére a szakképzési hozzájárulás kötelezettség teljesítését meghatározó jogszabály 2009. július 1-jétől hatályos változásáról.
Az ingatlan bérbeadásra vonatkozó adókötelezettség választása és az alanyi adómentesség
Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (továbbiakban: áfatörvény) 88. § (1) bekezdés b) pontja értelmében az adóalany - a 86. § (1) bekezdésének l) pontja alapján adómentes – ingatlan bérbeadási tevékenységére adókötelezettséget választhat. Az áfatörvény 88. § (5) bekezdése szerint az adóalany az ingatlan bérbeadásra választott adókötelezettségtől a választása évét követő ötödik naptári év végéig nem térhet el.
Cafeteria: nem adómentes, de megéri?
A jövőben is megéri a vállalatok számára a cafeteria annak ellenére, hogy az országgyűlés a 25 százalékos speciális természetbeni adókulcs alkalmazása mellett döntött - olvasható a NEXON közleményében.
Cégautóadó: van, ahol jobban csinálják?
2009. február 1-jétől Magyarországon változott a cégautóadó megfizetésének szabálya, mivel a „minél többen, de kevesebb adó" elve érvényesül a korábbi „kevesebben, de minél nagyobb összegű adó" alapelv helyett - legalábbis ez volt a kormányzati szándék. Hogy csinálják ezt másutt az unióban?
Hogyan kell visszatérítenie a munkáltatónak az adóelőleget?
Hogyan kérhető a járuléktartozás mérséklése?
Immár az adó mellett járuléktartozás esetén is kérhető méltányossági eljárás az adóhatóságtól. Ennek során annak későbbi befizetésére, mérséklésére, vagy elengedésére adhatunk be kérelmet az adóhatóságnak. Hogyan történik mindez?
A feketefoglalkoztatás megelőzéséért fokozottabban ellenőriz az APEH
A járulékfizetési kötelezettségek vizsgálata évek óta az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal ellenőrzési területének egyik kiemelt feladata. Az utóbbi időszakban tapasztaltak szerint még mindig mérvadó a feketefoglalkoztatás, ezért az állami adóhatóság fokozza a járulékfizetési kötelezettség ellenőrzését.
Táppénz
A táppénz annak jár, aki a biztosítás tartama alatt, vagy a biztosítás megszűnését követő első, második vagy harmadik napon válik keresőképtelenné. A táppénz a keresőképtelenség tartamára, legfeljebb azonban egy évig jár. 2009. augusztus 1-jétől érvényes szabály szerint a biztosítási jogviszony megszűnését követően a táppénz már csak legfeljebb 30 napon át folyósítható azzal, hogy méltányosságból a táppénz folyósításának időtartama legfeljebb 30 nappal méltányosságból meghosszabbítható.
Áfakulcsok és a tevékenység közérdekű vagy egyéb sajátos jellegére tekintettel adómentes tevékenységek
A szolgáltatásnyújtások illetve termékértékesítések után fizetendő adó mértéke az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: áfatörvény) 82.§ (1) bekezdése szerint az adó alapjának 25 százaléka. Kivételt jelentenek azok a termékértékesítések és szolgáltatásnyújtások, amelyek az áfatörvény 3. valamint 3/A számú mellékletében szerepelnek (5 illetőleg 18%-os adómérték alá eső termékértékesítések és szolgáltatásnyújtások).
Közlemény a távhő szolgáltatás 2009. augusztus 1 -jével történt 18%-os adókulcs alá sorolásáról
2009. augusztus l -jétől a távhőszolgáltatás után az áfa mértéke 18%. A távhőszolgáltatás kedvezményes áfa mértékkel történő adóztatásának feltétele az Európai Bizottság jóváhagyása.
Miért félünk a változásoktól?
Impulz - Online magazin impulz.hu Kérem segítse Alapítványunkat adója 1% - val!
Tudta Ön?Az alábbi pályázati lehetőségekre szeretnénk felhívni a figyelmét |